A változás a jövőnk kulcsa

A változás valami olyan, amire vagy nagyon vágyunk, vagy nagyon féljük.

Változunk az idővel, a környezetünkkel, a barátainkkal, a külső hatások által. Ha szerencsénk van, akkor jó irányba, ha szerencsénk van, akkor nincsenek kényszerítő tényezők.

Emlékszem, a Covid olyan hirtelen jött, hogy csak pislogtam. A „nagy bejelentés” pont édesapám szülinapi bulijának kellős közepén érkezett, miközben mi a legfincsibb fogásokat rendeltük éppen magunknak és az ajándék prágai kiruccanást tervezgettük vele. Hamar leesett a tantusz, hogy ebből most nem lesz utazás. Talán egy- két hónap múlva. (Szép álom volt.)

Az önfeledt estéről hazaérve előkerültek az okostelefonok, néztük a híreket és olvasgattuk a férjemmel az összes portált. Láttuk: nagy gáz van. Idővel jöttek az email-ek a cégtől is, ez csak tetézte az érzéseinket.

A hétvége totális bizonytalanságban telt, – fogalmunk sem volt, hogy mi – mit jelent. Telefonálgattunk, próbáltuk kitalálni, hogy mi lesz a gyerekekkel, a munkával, de nem akartunk felülni tudatosan azoknak a híreknek, hogy majd az emberek pánikolni fognak és nem lesz például liszt a boltban. Nem gyártottunk vészforgatókönyvet, szemlélő üzemmódra váltottunk.

Egy biztos volt: változás lesz – és ebben igazunk lett.

Az elmúlt bő két év alatt úgy érzem, belénk ivódott az alkalmazkodás képessége és az, hogy rögtön tudjunk reagálni a bizonytalanságokra és a megváltozott körülményekre.

Mi mindig keressük az állandóságot, ami számunkra a család megnyugtató közelsége és változatlansága, de azontúl valahogy minden olyan kiszámíthatatlan lett.

A változás érintette a körülöttünk lévő családokat, barátokat, munkákat, szokásokat, de a bennünk zajló változások leptek meg a legjobban. Azelőtt mindig szaladtam, pörögtem, új és új kihívást kerestem minden nap. Ez megszűnt. Átértékelődött minden és eljött a belső nyugalom. Megtanultunk alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni, megtanultunk hálásnak lenni, elcsendesedni, visszavonulót fújni. Nemet mondani.

A „nem” -et mondás számomra mindig is nehézséget okozott.

Kihívás volt sokáig meghúzni a határt és azt mondani, hogy valami nem fér bele, vagy nem szeretném. Mindig azt éreztem, ha valami számomra nem komfortos, azzal a másikban csalódást keltek- és hát ki szeret csalódást okozni a másiknak?

Otthon a nagy Covid- hajrában egyszerre kellett megfelelni mindenkinek egy helyről, egy időben, amit –nem restellek bevallani– kb. két hétig bírtam. Március végén este a kijárási tilalom miatt inkább ottalvós- csajos elvonulást tartottunk a hasonló cipőben járó barátnőimmel (szintén édesanyák) és zsebkendő– borospohár duó mellett próbáltunk értelmes tanácsokat adni egymásnak a további túlélés reményében. Az az este életmentő volt. Ma már tudom. Hazaérve letettem a bőröndöt (igen, egy éjszakára is bőrönddel járok) és kitaláltam az új önmagam otthon két gyerekkel, home office- ban, középvezetőként, feleségként, szüleim gyermekeként … – érdekes utazás volt.

~

A változás cefet nehéz, de hiszem, hogy szolgál minket és ahhoz, hogy utolérjen minket a szele, igazából nem kell egy világjárvány. Elegendő egy rossz párkapcsolat, egy önmagunkat nem szolgáló örökölt minta, egy kizsigerelő munkahely, egy barát, aki kihasznál, vagy csak a belső béke megtalálása iránti vágy.

A mindennapjaink tele vannak kihívásokkal, melyek akár sikerrel, akár kudarccal végződnek, nagy tanítások. Az, hogy ezeket a leckéket te a saját fejlődésedre forgatod- e, az már rajtad múlik. Neked csak azt kell tudnod, hogy megvan benned az erő. Akkor is, ha most nem érzed.

Mi tudjuk, hogy az új ajtó, melyet a változással nyitsz ki, békével, megelégedéssel teli életet rejt számodra. Lépj be rajta és ízlelgesd az átalakulásod minden pillanatát!  

Berdó – Kovács Erika