Minden új…

Új kanapé. 

A régit elnyűttük, foltos volt, takargatni kellett, ráugrott a gyerek, javítgattuk. Megérett a cserére. De az új mégsem úgy áll, nem ott van a fejem, nem ott támasztja a hátam, nem akkora a párnája. 

Új az óvónő.

A régi nyugdíjba ment, talán visszajön. Új a csoport is, a szokások is. Újra sír reggel a gyerek, újra fél óra, mire el tudok jönni. Újra beszoktatunk.

Új a cipősszekrény. 

Jó, hogy el tudom tenni a 30. cipőmet is és nem kerülgetem őket, de meg kell szoknom a tükröt az ajtaján, amiben látom magam mindig. Nagyítja a teret, eddig minden kuckós volt. Lehet kellene még egy a tűsarkúaknak is, de akkor még nagyobb lenne a tükörfelület. Ezt még át kell gondolni. 

Új a kollega. 

Kedves, csinos, aranyos. Jókat beszélgetünk, szeretek is. De új embereket megismerni mindig rizikós, melós dolog. Szeretem a csendemet. Jó lenne a régi csajszi. Vele nagyokat tudtunk hallgatni. 

Új a kocsi. 

Friss illat, minden patentra indul. Vigyázunk rá, mintha hímes tojás lenne: nem ehet a gyerek hátul, én nem ihatok elől, ő se majszol szendót, míg a másikkal a kormányt fogja. Hiányzik a sültkrumpli illata az ülés alól, a matrica a gyerek mellett, a popsitörlővel letörölt kaszni. Biztonságban vagyunk, masszív kis példány ez, majd megszokjuk.

Új a mosogatógép. 

Nem áll halomban a mosogatni való. Nem vitázunk azon, hogy ki legyen a következő, aki megszívja. Nincs veszekedés a „ki mosogat el” kérdésben. Ülünk a kanapén, jobbra minden tiszta. Most akkor min vitázzunk? Hogy nevetünk együtt, míg én sikálok, te pedig törölgetsz? 

Új a telefonod.

Végre nem kapcsol ki. Elérjük egymást minden alkalmazásban. Számtalan kiaknázatlan lehetőségét tárhatod fel nap mint nap. Nézlek, ahogy felfedezed és közben csillog a szemed a vágyott kütyütől. Ülök a széken és bár itt lennél mellettem, mint mikor az elődje épp a töltőn szunnyadt. 

Új a recept. 

A kedvencünket csináltam, csak más bundában. Mindenki neki esik a vágyott finomságnak, de az első falatnál a szemek nem úgy csillognak, ahogy két hete. Jó ez, – persze, de nem az igazi. Az új dolgok nem mindig kellenek. Ragaszkodunk a régihez. 

Vannak bennünk rögzült minták. A régi elengedésének nehézségével mindannyian küzdünk, ki-ki a maga szintjén, ami gátolhat az új dolgok megismerésében, szeretetében. Tudatosság nélkül kevés esélyünk van arra, hogy változtassunk a régi beidegződéseken. Előbb-utóbb el kell kezdenünk gondolkodni azon, hogyan élünk, mi az, ami nyomaszt bennünket, hol vannak az elakadásaink. Miért nem tudjuk beengedni a változást és az új dolgokat? Az önismeret és az önmagunkon, a múltunkban, családunkban történt, múltbeli eseményeken alapuló külső és belső munka mindannyiunknak szükséges. Ha azonosítottuk a mintákat, akkor van esélyünk a változtatásra. 

Van esélyünk arra, hogy az új kanapén meséljünk az új kollegáról, miközben megy a mosogatógép. Ölünkben a fincsi ebéddel végighallgathatjuk a gyerkőc élményeit az oviból és a telefont a polcon hagyva tervezgethetjük a nyaralást az új verdával, amiben megbeszéljük, hogy tuti kajálnak majd a gyerekek, hiszen hosszú az út…akár csak a változásé, -így most veszek egy nagy levegőt és belenézek az új tükörbe.  

Berdó- Kovács Erika