(H)arcaink

05:30   Ébresztő. Hajad kusza, szem alatt táskák. A mosdóba kitántorogva látod, mennyit öregedtél. Még, hogy aki reggel is szép… – Charlie kitérne a hitéből, ha látná ezt a tükörképet. 
Kelteni kell a családot, szendvicset kell csinálni, nem tudod, mégis mit vegyél fel, szeretnél visszabújni az ágyba. Milyen jó lenne, ha a meleg paplan alatt, a kedvenc plüssmaciddal a kezedben egyszer csak belépne édesanyád a hálóba, elhozná a kedvenc kakaódat és csak csendben játszana a hajaddal, amíg visszaalszol. Anya lányának lenni az egyik legcsodásabb dolog a Földön. El is határozod, hogy valamelyik nap elmész hozzá és csak úgy lehajtod az ölébe a fejed. 

07:00   Kabát, sapka, sál, kesztyű. Otthon maradt. Nem tettem be. Nem zártad be. Hiába a vasalt blúz, már leizzadtál háromszor. A hajad hiába vasaltad ki, már szénaboglya a szaladgálástól és a reggeli párától. Iskola. Óvoda. Bölcsőde. Minden más anyuka olyan kiegyensúlyozottnak tűnik, és te azt érzed, csak te vagy ilyen lestrapált és valahogy mindenki jobban csinálja nálad. Mindenki türelmesebb, mint te. Másnak van ideje az ötvenedik ölelésre, a huszadik puszira, a lassú, komótos vetkőzésre. Ő soványabb, kedvesebb, ő türelmesebb, lazább. Ő fiatalabb. Te is szeretnél tipp-topp anyuka lenni. Talán majd egyszer. 

08:02   Megint elkéstél. Lehúzod a kártyád és tudod, 16:02- ig esélyed sincs távozni. Esetleg ma is kihagyod az ebédet. 09:00- kor meeting lesz. Leülsz az irodában, próbálod összeszedni a gondolataid. Fogod a naptárad, a naplód, a telefonod, átfutod az email-ekett, kérsz egy jó kávét, meghallgatod a másik baját, pedig nincs is rá időd. Tíz perccel a start előtt elszaladsz a mosdóba. Elrejted a gyerek által összemaszatolt blúzod a tegnapelőtti blézer alá, megigazítod a sminked és belenézel a tükörbe. Átvedlés: határozott vagy. Tudatos. Sikeres. Tudod, mi a célod. Meg kell felelned. Erre készülsz fél éve. Tudsz mindent. Sikerülni fog. … Ó, az a nyamvadt folt! 

10:30   Mindenki gratulál. Elnyerted a projektet. Előléptetés pipa, a főnök elégedett. A kézfogásokban ott rejtőzik minden átdolgozott éjszaka, a gyerekek összes könnycseppe, a kihagyott családi vacsorák, az ármánykodó kollegák pillantásai, a játszmák, a tiszta pillanatok, a lepattintott bókok a partnertől. Már viccesnek tűnik a folt a blúzodon, már a blézer sincsen rajtad, hiszen már nyugodtan dőlhetsz hátra. Már ez is lehet vicces. Tudod, hogy megdolgoztál a sikerért. Visszatérve az irodába kiosztod a feladatokat, miközben nem tudod, kinek a támogatása valós, ki az, aki tényleg veled örül, hisz látod az irigyeket. Kihúzod magad. Fáj, de nem mutatod. Emelt fővel dolgozol tovább. 

12:15   Nem mész ebédelni. Le kell törleszteni a csúszásokat az ovi miatt, a délutáni úszás miatt és mert három hete is táppénzen voltál. Most nem eshetsz ki, most fent vagy a létra fokán. Nem jöhet közbe semmi. Zúg a nyomtató, füstöl a billentyűzet, majd jön a KRÉTA értesítő, hogy a gyerek 4-est kapott matekból. 

Végre! Végre sikerült. Az Excel-t leteszed a tálcára és azt nézed, mi legyen ma a vacsi. Recept oldalak, éttermek. Áh, majd rendelünk! Meg fogod ölelgetni a gyermeket, leültök majd a nagy asztal köré, mindenki elmeséli majd a napját,- de jó lesz majd otthon. 

Vágás. Dolgoznod kell. Már csak három és fél óra van hátra és mehetsz. 

14:30   Telefon. Anya. Betegek. Nem kell semmi. Csak szólni akart. Görcsben a gyomrod. Hívod az orvost, a tesód, a szomszédot, a barátnőd. Átszervezed az egész délutánt. Hívod a férjed. Ő megy a srácokért. Te mész a vitaminokért. Nem kérte senki, de jó gyermek akarsz lenni. Látnod kell őket, egész éjjel nem aludnál. 

15:00   Nem mostanában telt ilyen lassan az idő. Mást sem teszel, csak az órád nézed. Beindul a pánik: ha a szüleidhez mész, hogyan lesz ünnepi vacsora a családdal? Ötlet: majd behajtasz a „csirkeszárnyashoz” hazafelé. Majd előadod a laza anyukát, aki megjelenik a kosárral. Pedig te igazából szeretsz főzni. Szereted, ahogy az édes és a csípős keveredik. Szereted látni, ahogy az apró kezek fogják a fakanalat, míg te a késsel bánsz. Szereted a megelevenedő gyermekkorodat a saját étkeződben. Szeretsz a férjednek merni először, ahogy azt láttad anno. Szereted leszedni a terítéket, porcukrot hinteni a tésztára és tejfölt kenni az orrukra. 

15:30   A barátnőd hív. Válnak. Zokog a telefonban. Hallgatod és közben azon gondolkozol, lassan indulnod kellene, viszont soha nem felejted el neki az átsírt éjszakákat, amikor ő támogatott téged. Bár ott lennél éppen mellette. Bárcsak ott ülhetnél vele ma a teraszon és a harmadik bor után együtt sikíthatnátok bele az éjszakába, miközben Ákos szól a HI-FI- n, ami még a méltatlankodó szomszédokat is elnyomja. Szereted azt, aki mellette vagy. Szabad, fesztelen, bátor, menő, erős, vagy éppen elesett. Jó barátnő vagy, csak rohansz. Sokkal többet érdemelne belőled. 

16:02   Pod-dal a füledben mértani pontossággal hagyod el az irodaházat, miközben még mindig a barátnőddel beszélsz telefonon. Van már 10 nem fogadott hívásod, így, akinek csak tudsz, üzenetet küldesz. „Szívem, beugrom anyuhoz, majd jövök!”, „Tisztelt Uram! Kérem, holnap egyeztessünk 10 óra után.”, „Helló, Tesó! Majd írok, mi volt!” … Leteszed. Rohanás a vitaminért, rohanás a szülőkhöz.

17:25   Már menned kellene haza a vacsorával. Azt mondtad, hogy 6-ra otthon vagy. De hogy hagyhatnád őket magukra, hiszen oly’ ritkán vagy náluk egyedül. Végre csacsognak, és nem a gyerekek a téma, hanem te. Kicsit olyan érzés, mint a paplan alatt a kakaóval. Legszívesebben ma ott aludnál és csak a kicsi lányuk lennél.

18:00   Csirkeszárny az anyósülésen. 

18:45   Otthon vagy. Késtél. Megint. Már rendeltek pizzát. Fürdeni készülnek. A foltos blúzod hanyagul lóg ki a ceruzaszoknyából, a harisnyád felfutott, a hajad kusza, csirkeszárny szagod van. Van nálad 5 szatyor, lóg a kabátod. Érzed a csalódást a levegőben. Érzed, ez nem az a nő, akit vár a férjed. Nem az az anya, akire ráugranak örömükben a gyerekek. Megdicséred a 4-esért matekból. Te is kapsz egy szelet pizzát.  Vágyod a családi idillt, amit elképzeltél még napközben, de a saját lelkiismeretfurdalásod nem hagyja, hogy kibontakozz. Csetlesz-botlasz az esti teendők között a foltos blúzban, felkontyolt hajjal, elfolyt szemfestékkel. 

19:45   Ma sem mesélsz este. Egyszerűen elfogyott az erőd. Csalódottak. Majd mesélsz holnap. Miközben tudod, hogy egyszer elfogynak a holnapok, hisz’ már most is milyen nagyok. Egy nap nem kellenek a meséid. Egy nap már nem kell a dal, a huncutság, és maguknak rendelnek vacsorát. Jó anya szeretnél lenni, aki jelen van, aki kiszámítható, aki játszótárs. De nem vagy az. Az életed is odaadnád értük, de nem tudod, hogy érzik-e ezt. Nem az életed kell, hanem az időd, a figyelmed. Megfogadod, hogy másképp lesz. 

21:00   Ültök a kanapén. Nézed a kis ráncokat, az őszülő halántékát. A fáradt, csalódott arcot, ami szeretettel van keretezve. Lehajtod a fejed a vállára és hálát adsz, hogy van neked. Egy könnycsepp gördül végig az arcodon, ami a karján köt ki. Nem veszi észre, vagy csak nem akarja. Ráteszed a fejed a karjára, hogy érezze a könnyes bőröd. Néma sóhaj és végigsimít a fejeden. Tudja. 
Nincs kakaó, de van ölelő biztonság. Nem is tudod, hogy megérdemled-e. Nem is tudod, hogy bírja. Olyan, mint egy szikla. A te sziklád. A bástya. 

23:30   Csend van már az egész házon. Nem tudsz elaludni. 

Jó anya vagyok? Jó feleség vagyok? Jó barát vagyok? Jó gyermek vagyok? Hatékony kollega vagyok? Jó nő vagyok? Szerethető vagyok? Elfogadható vagyok? Túl kemény vagyok? Elegendő vagyok? Túl léha vagyok? Túl engedékeny vagyok? Naiv vagyok? Kövér vagyok? Megbízhatatlan vagyok? Sikeres vagyok? Elégedett vagyok? Boldog vagyok? Egészséges vagyok? Törődő vagyok? Szexi vagyok? Kiegyensúlyozott vagyok? … Álmos vagyok.

Berdó – Kovács Erika