FEL – ism – ERŐ

Tudok helyesen szótagolni. Nyugi. 

FEL – mert mi felfelé dolgozunk.

ISMER – mert szükséges a kellő önismeret és helyzetértékelés, hogy tudd, honnan – hová. 

MER- mert kell a mersz, a bátorság.

ERŐ – mert fel kell magadban fedezned és használnod.

FELISMERÉS – minden nagy változás ezzel indul. 

A mi felismerésünk azzal kezdődik, hogy körbenézünk. 

Mit látunk magunk körül? 

Robbanó bombákat, éhező talajt, csonka családokat, magányos időseket, begubózó fiatalokat, ezreket, akik eldobják az életüket. 

Válságos, hazug, nehéz időket élünk, amiért megannyi hibást keresünk – holott a változás bennünk kezdődik. Látjuk, hogy közelmúltunk kényelmes világát kell meg szenvednünk a jövőben, azonban ahelyett, hogy ez félelemmel töltene el minket, struccpolitikát folytatunk. Meg kell tanulnunk változni! A jeleket és a figyelmeztetéseket minden nap az arcunkba tolja a Teremtő, s mi ahelyett, hogy megtanulnánk a leckét, menetelünk tovább a semmibe, pedig a tanulságok elkerülhetetlenek lesznek. 

Eljött az idő, amikor nekünk kell felállni ahhoz, hogy visszatereljük az értékeket a helyére, amihez hatalmas erőre van szükség. Az örökölt és tanult sémákat – tudom- nehéz levetkőzni. De le kell.

Láttuk, ahogy a nagyszüleink munkába, alkoholba, menekülésbe, mexikói sorozatokba fojtották a mindennapi problémákat. Láttuk, ahogy a szüleink a köz szolgálatába, a szilvalekváros kenyérbe, a Bud Spencer- filmekbe és a néma változásba való reménybe kapaszkodtak. Láttuk magunk körül a „nagyokat”, akik lázadtak, agresszorok voltak és harccal akartak érvényesülni, s habár mi nem követtük őket, nem is hoztunk új jövőt, vagy gondolkodásmódot mi sem. Passzívan folytunk (és folyunk) az árral és hempergőzünk a habokban a mai napig. A hömpölygő sárban dagonyázva hol elmerülünk, hol sétálgatunk nagyokat, majd folydogálunk szépen nap, mint nap tovább. 

Belenyugodtunk a tutiba, holott lett már volna lehetőségünk visszanyúlni az Érték és a Fény felé. Nem tettük. Kilőttük a nyilainkat, megsebeztünk embereket, hitrendszereket, eszmeiséget, értékeket, mely nyilak most visszatalálnak. Egyenesen szívbe. Fejbe.

Mi pedig állunk az íjainkkal, s szájtátva csodálkozunk azon, hogy ez hogyan lehetséges, miközben ugyanúgy lövöldözünk tovább a vaksötétbe.

Az Erő a felismeréshez kell, hogy lássuk, ez nem mehet tovább. Az Erő a lemondáshoz kell, hogy elfogadjuk, mit nem tehetünk (vehetünk) meg többé a jövőben. Nem azért, mert nem szeretjük magunkat, hanem azért, hogy tegyünk annak érdekében, hogy egyáltalán szerethessünk a jövőben. 

Visszafordulni a természethez, a Teremtőhöz, az alapértékekhez, az ősi tudást újra felfedezni, – na ehhez kell a muníció. És a hit. A lényeg nem a ruhák, a szobák, a javak mennyisége lesz, hiszen a mennyiség alatt összeroppanás vár mindenkire. 

A minőség, a tervezés, és a tudatosság mögött öröm és megelégedés rejtőzik, hiszen a szükségtelen javak és szokások levetkőzésével a fény jön el és a tiszta minőség. Az Isteni. Az ERedendŐ. És mi kell ehhez? 

ERŐn-LÉT. Ön-ERŐ. Akarat-ERŐ. Te magad.