Kezdetek kezdete

Kezdetek kezdete

Van az a mondás, hogy minden kezdet nehéz…- nem feltétlenül értek egyet, hiszen ez mindannyiunknál más és más helyzetben, más VÉLT Sorsfeladattal érkezik el. 

A kezdet -hiszem- már akkor eljött, amikor még nem is születtünk le (újra) e világra. Mikor megfogalmazódott az életfeladatunk, kaptunk hozzá fényt, hogy kövessük; szívet, hogy hallgassunk rá; tisztánlátást, hogy ne tévesszük szem elől a célt; és hitet, hogy legyen hova hazatérni. 

Földi életünk során megtanulunk alkalmazkodni, csalódni, felhőtlenül boldognak lenni, kapunk sebeket számtalanszor. Elbukunk, felállunk, szárnyra kapunk, zuhanunk, emelkedünk, megrekedünk. De miért ez az örökös tánc, ha egyszer világosan lefektették elénk, hogy mi is az utunk? Miért mennek el mellőlünk a Társaink? Miért nehezítik meg a körülményeink azt, hogy beteljesítsük a Sorsunkat? -tehetnénk fel joggal a kérdést.

No de mondd! Mi a te Sorsod? Emlékszel rá? Ki mondta el? Te találtad ki? Mikor? Kivel? Mi az a Sors? Van olyan egyáltalán?

Az utat, ami jársz,- miért hiszed a sajátodnak? Mert abban pénz van? Azért, mert vélt biztonságos keretet nyújt számodra, ahol nem érnek sérülések? Azért ez a Sorsod, mert ebben megvan az önmagad igaza? Mert boldog vagy benne? A tevékenység ad boldogságot, vagy az érzéseid? 

Érzés …

Érzéseink – habár mindenhol az olvashatjuk, hallgassunk rájuk– sokszor megcsalnak bennünket, hiszen félelmeink, vágyaink és az egónk játékából születnek. Az érzések után futó fénymunkások nem feltétlenül járnak azon az úton, ami számukra fent íródott, hiszen benne foglaltatnak a bukásaik, a vélt sikertelenségeik, a veszteségtől való félelmeik, a járt utak tapasztalásai.

Mondd! Vissza szoktál menni arra az útra, ahol számtalan pofont kaptál? Visszatérsz az ember mellé, aki oly sokszor sebzett meg? Tovább haladsz egy tevékenységgel, ami oly sok csalódást hozott? Kitartasz a cég mellett, ha már nem hoz annyi bevételt? 

Nem, ugye?! Ha valaki mégis megteszi, akkor terapeutához küldenéd, vagy önbántalmazónak vélnéd, aki nem tanul a saját hibájából, aki „szeret szenvedni”, aki nem tanul a saját hibájából … Jól gondolom, ugye?

A szív útja nem a komfort útja. A szív útja nem valami megírt sorsfeladat. A szív útja egy folyamatos tánca a „fent és lent”- nek, a „veled és nélküled”- nek. A szív útja bukások, felemelkedések hol vadregényes, hol sivár mezeje. Olyan, amiről az eszed és a környezeted leginkább eltérítene, de te mégis mész tovább rajta, mert ez hozza el a belső nyugalmat. Mert itt otthon vagy minden viszontagsága ellenére, minden egyes lépésedben, hiszen te itt tudsz járni, itt tudsz tanulni és itt tanítasz másokat.

A felemelkedés nem egy rózsaszín habos-babos állapot, ahol beavatást nyerünk egy magasabb, tudatosabb állapotba, mivel nekünk az „jár”. Mosollyal tanítani, állni mások előtt és beszippantani a tudást nem sorsszerű elrendeltetés. A mosoly és a tudás mögött bukások, könnyek, veszteségek vannak. A fény mögött hátra hagyunk sötétséget. Sokszor meg kell halnunk utunk során, hogy főnixként szülessünk önmagunkban újjá. A komfort pedig nem a fény útja. 

A kezdetek elején állj meg egy kicsit, hogy biztosan ezt súgja -e a szíved. Hallgass rá, mert Fentről üzen. Onnan, ahol még nem volt ego, nem volt színlelés, nem volt félelem és tapasztalás. Csak Te és a Szív szerinti küldetésed. 

Berdó – Kovács Erika