Egymás nyelvén …

Mindannyian voltunk már olyan kapcsolatban, ahol hiába próbáltuk megértetni a másik féllel, hogy mi is a problémánk, mit is szeretnénk igazán, valahogy nem ment át az üzenet. Próbáljuk türelmesen, próbáljuk halkan, majd érzelemmel, s van, hogy viccesen, vagy erélyesen, – de az ideig-óráig tartó változás nem bizonyul tartósnak.

A szeretetnyelv kérdésköre nem csak a párkapcsolatban fordul elő, hanem egyéb kapcsolódásainkban is. Ahhoz, hogy a megfelelő hangnemet és viszonyrendszert alakíthassuk ki, rá kell találnunk arra a szükségletre, arra a kulcsra, ami beindítja a másik félben az érzést: szeretve van, megbecsült.

Na de nézzük a jó öreg párkapcsolatot, hisz titkon mindannyian abban reménykedünk, hogy reggel úgy ébred fel a párunk, hogy tudja éppen mit kombinálunk fizikai és szellemi síkon és pont ráérez minden bónánkra.

Mondok egy személyes példát. Tizenhat év van mögöttünk. Tudom, ennél vannak nálunk sokkal tapasztaltabbak is, de koromnál fogva egyelőre ennyi megy. 16. Már egy kamasz gyereknyi idő, de mi szépen lassan felnőttünk benne. Ég és föld vagyunk. Én a fellegekben járok, ő a földön. Én ösztönös vagyok, ő megfontolt. Én érzékeny, ő racionális … – hadd ne folytassam. Sok – sok év átvirrasztott éjszakája után jöttem rá, hogy a vitáink eredője nem a vélt problémákból fakadnak, hanem abból, hogy fel sem fogjuk, mi vált ki a másikból egy hiányállapotot, vagy azt a jól ismert „too much” érzést. (Igen, egyértelműen én vagyok, aki too much szokott lenni.)

A felismerések egymás megismeréséből fakadnak és a hosszas önismereti útból. Nekem a kronobiológia segített rengeteget, de mindannyian mások vagyunk, – ami biztos, hogy a legjobb módszer, ha figyeled a másikat. Az lesz az ő szeretetnyelve.

Mit tett érted, miben segít téged?

Mit mondott neked, azt hallottad, amit szerettél volna?

Mit talált ki számodra, mikor kettesben voltatok?

Hogy érint meg, hányszor?

Mit kaptál tőle legutóbb és hányszor teszi ezt meg?

És most fordítsd meg:

Szereted, ha a másik megtesz helyetted / érted dolgokat?

Szereted hallani, hogy hogyan érez irántad? Szereted, ha szóban ismer el és hiányzik a visszajelzése?

Szereted, ha csak rád fókuszál és nem szívesen osztozol a figyelemben más személlyel, TV-vel, helyzetekkel?

Szereted, ha hozzád ér és mindig elérhető közelségben van? Minden szónál többet ér az érintése?

Szereted, ha valami aprósággal lep meg? Azt érzed, amikor hoz neked valamit, azzal bizonyítja, hogy akkor is rád gondol, ha máshol jár?

Elismerő szavak. Minőségi idő. Ajándékozás. Szívességek. Testi érintés.

Az öt szeretetnyelv.

Van, akinek a szeretet abban fejeződik ki, hogy a másik ember szívességeket tesz neki. Ilyenkor a másik segít ebben, segít abban, megteszi ezt vagy azt, megszerel, elhoz, elmosogat helyetted, rendezi a gyereket …- ha a másik feled ezt teszi, neki a szívesség az „anyanyelve”. Tanuld meg, mert ha ezeket a szívességeket viszont is megteszed neki, akkor ő tudni fogja, hogy ez az ember értem él, szeret engem, – s meglesz a közös nyelv.

Azt, akinek az ajándékozás a szeretetnyelve sokan -tévesen- sekélyesnek gondolhatják, holott ez nem pénzbeli értékében mérendő. Az ajándékozás mögött a szeretetet, a gondoskodást, a rá való gondolást keresi az, akinek ez a szeretetnyelve. Sokkal fontosabb neki a szimbólum, amit képvisel az ajándék, és a tudat, hogy a másik erre időt fordított, gondosan kiválasztotta, becsomagolta.

Az elismerés az, hogy megdicsérik a főztjét, az új haját, hatalmas lendületet adhatnak annak, akinek ez a szeretetnyelve. A szerepeiben elismert nő egyenes háttal ül a munkahelyén, mosolyogva pelenkáz és másnap is vacsorát főz. Az otthon elismert férfi másnap megdicsőülten tér be az értekezletre. Nem, ez nem az ego harca. Az elismerés mögött azt érzi, hogy igen, ez az ember látja az erőfeszítéseimet és szeret érte.

Vannak olyanok köztünk, akiknek a legnagyobb szükségük arra van egy kapcsolatban, hogy intenzíven együtt legyenek, – sokszor nem kell sok, csak napi fél óra, de akkor koncentrált figyelmet kívánnak a másik féltől. Az ő szeretetnyelvük a minőségi idő.  Ők nem fogják érteni, ha a másik elhalmozza őket ajándékkal, szívességgel. Ők a vacsora melletti beszélgetést, az esti teraszon ücsörgést, vagy a közös sétát fogják igényelni.

Van, aki nem bír érintés nélkül létezni. Egy puszi, egy ölelés, a simítás az arcon, egy jól eső kézfogás, – ebből érzi, hogy a másik szereti őt. Érintés hiányában ezt a szeretetnyelvet beszélők teljesen megfakulnak, míg vágyják a másik közelségét. Őket hiába halmozzák el ajándékkal, hiába mennek szuper programokra, szomorúak maradnak, ha nem kapják meg az ölelést, mikor a másik bejött az ajtón.

~

Elárulok egy kulisszatitkot. Az én elsődleges szeretetnyelvem az érintés. Hagymapucolás közben meg tud enni a fene, hogy nem képes a férjem legalább megsimítani a derekam, vagy átölelni (mint a hollywoodi-i filmekben), holott már vagy 20- szor haladt el mellettem. Évekkel ezelőtt napokig bele tudtam ragadni ebbe az érzésbe és egy nem várt pillanatban közölni, hogy biztos nem szeret, mert soha meg sem ölel. Ilyenkor ő pislogott csak rám, mert nem értette, mi rosszat tehetett.
Hiszen az ominózus helyzetben mosogatott, összeszedte a hagymahéjakat, és fel is aprította amikor készen voltam, mert tudja, hogy mindig patakokban folyik a könnyem a harmadik után. (Igen, az ő nyelve a szívesség.) Én pedig mégis elégedetlen voltam, ő pedig úgy érezte, képtelen nekem megfelelni. Napjainkra ez kétféleképpen alakul: megölel magától, vagy kacsintva azt mondom: „Szívem, szerintem, amikor legközelebb erre haladsz meg szeretnéd majd simítani a hátam és adni szeretnél majd egy puszit. Ígérem, meglepődöm!”. Az ehhez hasonló helyzetek többnyire röhögésbe fulladnak, majd ölelésbe.  De ehhez kell a változásra való hajlandóság és hogy meglegyen a késztetés arra, hogy tudd, a másik szeret, csak épp most az ő nyelvén. Hogy szoktunk -e a szeretetnyelvek dinamikájáról beszélni kettesben? Ugyan! Dehogy. Nem ezért tartunk itt. Elég, ha te tudod. Elég, ha te így alakítod. Ha neki is fontos, akkor pedig szépen belesimul az újdonságba ő is. Csak légy türelmes. Megéri.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kövess minket a social médiában is!