Munkahelyi határaink

A szamárlétra fokán állva van, aki lefelé, van, aki felfelé néz és vannak, akik csak maguk elé.
A kérdés adott: Te hogyan érzed magad ebben a környezetben? Merre nézel?

Egy jótanáccsal kezdeném, ha megengeded: először nézz befelé!

Megfelelni. Teljesíteni. Várni a visszaigazolást, hogy építkezhess önmagadban. Alkotni. Alázattal lenni, – annyi érzés kavarog az emberben a munkahelyén. Rengeteg kihívást rejt magában egy feladat, – nem csak kompetenciánkban, hanem emberi minőségünkben is. A szerencsésebbek hamar megtalálják azt a közeget és azt az utat, amiben kiteljesedhetnek, azonban egy szerelemmunka sem fenékig tejfel, ha olyan környezetben kell megvalósítani, ahol nincs meg az összhang.

Gyermekként az iskolapadban gyakoroltuk ezt, bár mára sokan elfelejtjük, mit is jelentett az ellenőrzőt kivinni, hogy a teljesítményünket bevéssék, melyért otthon keményen vállalni kellett a felelősséget. Be kellett időben érni, minden feltételt teljesíteni kellett: köpeny, órarend, tanszerek, tartani a szünetet, készülni, jelenteni. Feladathoz való hozzáállásunkat már akkor meghatározta, hogy ki tanít, ki ül mellettünk a padban és hogy aznap milyen lábbal keltünk fel.

Az osztálytársaink között voltak, akiket piszkáltak, voltak hangadók, elnyomók, elnyomottak és eminensek. Voltak csapatjátékosok és voltak, akik csendben a padban várták meg a következő órát.

Most pedig nézz magadba. Te ki voltál akkor és ki vagy most? Nézd meg, hogyan álltál akkor a feladataidhoz és most mit vált ki belőled egy elvégzendő projekt!

Fejlődtél ezen az úton? Változtál a csapatban betöltött szerepedben?  Ez sokat elárul rólad ?

Munkahelyi kapcsolódásaink ugyanúgy belőlünk indulnak ki, mint megannyi dolog az élet más területén. A közösség megtartó ereje hatalmas muníció tud lenni egy munkahelyi kollektívában, de egy nem megfelelő szervezeti struktúrában hiába próbálnak meg az emberek összetartani, ha a kommunikáció, a vezetői attitűd nem megfelelő. Fontos, hogy egy-egy konfliktust ne pusztán önmagában láss egy szervezetben, hanem komplexen és mindig ismerd fel benne a saját szereped, helyed, érzésed. Ez megkönnyítheti azt is, hogyan tudsz kapcsolódni a többiekkel.

Miért adódott ez a probléma? Miért lehet ő ilyen feszült? Vajon otthonról hozza ezt a problémahalmazt a kollegám, vagy a szervezeti dinamikából adódik? Miért így reagál a környezetem? Én hogyan reagálok? Adtam-kaptam visszajelzést?

Fontosak a viszonyrendszerek a munkában, de nem kell, hogy minden kollegád a barátoddá váljon. Lehetsz érdeklődő és kezdeményezhetsz, azonban, ha nem találsz nyitott kapunkat egy adott nap, neked akkor sem kell bezárnod. Sokszor – habár elcsépeltnek tűnhet ez a tanács – mindennél többet ér egy mosoly, egy jó szó és ha ezt tőled kapja meg valaki, az téged épít a közösségben.

Rendkívül fontos az elfogadás, akár adott helyzetekkel, akár a közösség tagjaival szemben. Ne ítélj rögtön! Ne vond le azonnal az -esetleg- negatív következtetéseket, – s ha te így állsz hozzá másokhoz, te is jóra számíthatsz a jövőben. Megismerve kollegáinkat rájöhetünk, hogy hol vannak a közös kapcsolódási pontjaink, s így egy pozitív viszonyt tudunk kialakítani, ami a közös feladat és a jó közérzetünk miatt is fontos lehet.

Van az úgy, hogy te megtettél mindent. Elolvastad az összes erre vonatkozó írást, igyekeztél a legjobbat kihozni a helyzetből, de mégsem találod magad, s már-már fizikai fájdalmat okoz bemenni reggel. Van ez így.

Tudom, hogy vannak mérgező környezetek, emberek és azt is, hogy kemény dolog a belső vívódásunk összeegyeztetése az anyagi biztonsággal. Tudom, hogy azt érzed, nem engedheted meg magadnak azt a luxust ebben a világban, hogy feladd a saját jól létedért azt, hogy minden hónap 10.- én a számládon landoljon a fizetésed. Ott a gyerek, a kutya, a hitel, a nagyszülő, a nyári tábor, megint próbaidő, új emberek, belefáradtál…. Tudom, rengeteg dolog kavarog ilyenkor az emberben.

Tudom, hogy ezerszer lefuttattad magadban, hogy mi lenne, ha …

Tudom, hogy ezerszer megálmodtad mit szeretnél csinálni…

Tudom, hogy minden nap hazafelé újra lejátszod a fejedben, mit kellett volna másképp mondanod, akkor amikor semmi nem jött ki a szádon ….

Egy dolgot mondj ezekben a helyzetekben. Világosan. Érthetően. Önmagad teljes bizonyosságában.

Nemet.

Cefet nehéz, tudom, mert meg kell felelni, mert majd mit szólnak…. Viszont, ahogy meghúzod a saját határaid, úgy jön szépen válaszul a tisztelet, úgy nyílnak az új lehetőségek, és hidd el, meglesznek a megoldások és új ajtók nyílnak előtted … <3

B.K.E.