A barátságok megtartó ereje

Nem voltak barátaim gyerekként. Sodródtam, vágyakoztam, kerestem a helyem, de soha nem találtam. Vagy szürke voltam, vagy túl hangos, vagy túl eminens, vagy túl hanyag, – éppen mit próbáltam ki annak reményében, hogy az adott társaság befogadjon. Vágyakozva néztem a filmeken a barátnők közös kalandjait, a bizalmas beszélgetéseiket és a bajban egymást támogató, a világgal együtt szembeszálló sodródásait. Én is erre vágytam. Izgalomra, biztonságra, önfeledt nevetésre és maximális elfogadásra. Egy barátra.

Nem jött össze. Valahogy mindig kilógtam, így nem tudom, milyen az, amikor együtt idézed fel a közös bringázásokat, az iskolai csínytevéseket, a tábori kalandokat és azt, hogy milyen volt a kisházban töltött pizsiparti, míg a szülők azt hitték már rég az ágyban vagyunk.

Gyerekként mindig a felnőttek között ültem. Hallgattam őket beszélgetni a családról, politikáról, vallásról, a szomszéd bajáról, – éppen, ami jött. Könnyebb volt azzal foglalni le magam, hogy megértsem az ő világukat, mint azzal, hogy megoldjam a magamét. A mai napig elhangzik az unokatestvéreim körében, hogy „Te mindig ott voltál a felnőttekkel, míg mi a góré mellett bunkert építettünk! …Igaz, mikor kijöttél, megdobáltunk ringlóval…” Ma már jót nevetünk ezen, de akkor, ott nekem az ábrándok maradtak és a kreált valóságok. Talán ezért is lettem ilyen optimista és kicsit naiv is, mert hiszem a mai napig, hogy mindannyiunkat vár valami jó dolog.

Ez a „jó” nekem a főiskola alatt jött el. Soha nem fogom elfelejteni az első igaz barátommal való találkozást a gólyatáborban: olyan volt, mint a szerelem első látásra, amit 5 év töretlen, határokat nem ismerő, minden akadályt együtt legyőző kapcsolata követett. Égben íródott barátság az ilyen. A nagybetűs életbe érve jött persze a munka, a gyerekek, az esküvő, más-más életszakaszok, de az érzés megmaradt ugyanúgy, akkor is, ha már hosszú idők teltek el egy-egy beszélgetés között.

Aztán idővel új kapcsolatok alakulnak az ember életében és azt mondhatom, hogy igen, barátságok nem csak a gyermekek között alakulhatnak ki, hanem felnőttként is. Azt hittem, nekem a férjem lehet csak a legjobb barátom, -amit, habár a mai napig tartok is, – de az, hogy olyan nőket ismerhettem meg már anyai, női minőségemben, -akik tényleg az éjszaka közepén is ott vannak nekem, akikre gond nélkül bízhatom a gyermekeim, akik minden rezzenésemből tudják, mi zajlik bennem, s akik közül van, aki valami megmagyarázhatatlan kapocs folytán felemeli a telefont, mikor az valami gond van bennem, körülöttem-, na ez felbecsülhetetlen. Ők számomra az igazi barátok. Ők, akikkel megtaláltam magam, az értékeim, a lehetőségeim, akik mintát mutattak, s melyek akár pozitívak, akár negatívak voltak, előttük elbukhattam akárhányszor, mellettem maradtak.

~

MA már mindenkinek mást jelent a baráti kapcsolat. Ha bejelöljük egymást a Facebook- on már ismerősnek számítunk, holott lehet, hogy elmegyünk egymás mellett az utcán. Ha lájkoljuk egymás képeit és látjuk a hírfolyamon, hogy mi történik a másikkal, már joggal feltételezzük, hogy betekintést nyerve az életébe (annak egy szegletébe) már egy mélyebb kapcsolat van köztünk, hisz hányszor kommenteltünk, amire még szivecskét is kaptunk.

A közösségi háló a maga rideg, távoli módján is egy csoda tud lenni, de csak akkor, ha nem feledkezünk meg arról, hogy ott is önmagunkat, a saját valónkat mutassuk meg és ha nem hanyagoljuk barátainkat a mindennapokban személyesen sem.

De mitől leszek jóbarát? Mitől lesz az a kapcsolat olyan szoros?

Tisztelet. Elfogadás. Őszinteség. Bizalom. Ezek nélkül nem fog menni.

Légy kamasz vagy felnőtt, tisztelned kell a másikat. Az érzéseit, a körülményeit, a szabad akaratát, a gondolatait, meggyőződéseit és tudnod kell ezeket elfogadni akkor is, ha különbözik a te világlátásodtól.

Ahhoz, hogy elfogadhassanak önmagad valójában, ahhoz fel kell fedned magad. Meg kell nyílnod, de előtte ismerd fel, hogy a másik fél is úgy áll – e a barátsághoz, ahogy te. Ha igen, akkor működni fog.

~

Van úgy, hogy egy barátság nem tart örökké, van úgy, hogy egy – egy személy azért érkezik az életedbe, hogy elkísérjen az úton egy adott pontig. Van, aki abban hisz, hogy ilyen esetben egy előző életünkből törlesztünk valamit a másiknak és azért van az az erős kapcsolat és az a késztetés, –az az igazi sülve-főve üzemmód-, mert olyan energiák tombolnak és szabadulnak fel, amiket már évek, vagy generációk távlatában cipeltünk. Sokan csalódásként élik meg ilyenkor az elválást, de felfoghatod ezt a kapcsolódást egy égi ajándéknak is egy meghatározott időre.

Ha véget ér egy barátság, vagy egyszer csak a semmiből csak azt érezzük már nem olyan jó együtt, az nem baj, ne agyald túl. Ezeket az érzéseket akár kimondjátok, akár nem, ha a szeretet és a hála érzése megmarad benned az eddig együtt töltött időért, az segít a továbblépésben és lezárhatod életednek azt a szakaszát, amit olyan jó volt, hogy ő végig kísért.

Egy barát személye olyan akár egy jó testvér. Őrizd, szeresd, gondozd, ameddig csak melletted van!