Levél Tőlem, Nekem

Kedves Én!

Azért írok most Neked, mert van pár olyan dolog, amiről szeretném, ha tudnál.

Tudom, hogy nehezedre esik a jó oldalat nézni minden másodpercben, de tudnod kell, hogy sokkal több pozitív dolog van benned, mint amit gyakran gondolsz vagy elhiszel magadról. Sokszor figyeltelek, hogy amikor odakint minden romba dőlt, te valahogy mégis házat építettél a romokból. 

Tudom, hogy sokszor vagy hisztis, fáradt és stresszes, de azt is tudnod kell, hogy ilyenkor is ugyanaz a csodálatos ember vagy, mint amilyennek születtél. És nem kell elrejtened ezeket az érzéseket, hiszen ettől még ugyanúgy ember vagy, lehetsz fáradt, lehetsz szomorú, toporzékolhatsz, mint egy kisgyerek, csak engedd ki magadból és lépj tovább! 

Tudom, hogy sokszor úgy érzed, elrontasz dolgokat, de még ha így is van, ne gondold azt, hogy összedől a világ, hiszen mindenki a hibáiból és a tévedéseiből tanul, és bár közhelynek tűnik, ezek visznek előre. Ezek segítenek a kreativitásban, a megoldásokban, hogy a következő alkalommal már máshogy tudd csinálni. Ha valami nem működik elsőre, majd legközelebb sikerül, ettől nem leszel kevesebb. Sőt, több leszel, hiszen tudom, hogy újra belevágsz.

Tudom, hogy sokszor érzed magad egyedül, ám jó, ha tudod, hogy van egy maroknyi ember, akik olyannak látnak, mint amilyen mindig is szerettél volna lenni és úgy szeretnek, úgy fogadnak el, ahogy vagy. Akkor is, ha rossz napod van és akkor is, ha ugrálsz örömödben. Ők kincsek az életedben, akiket már megtaláltál a gyerekkorodban rajzolt kincses térképed segítségével és hidd el, nem vagy magányos. 

Tudom, hogy nem hiszed magad elég jónak, de hidd el, hogy valaki téged választ majd maga mellé, mert pontosan illik majd a kezed a kezébe, az életed az életéhez és nem kell majd amiatt magyarázkodnod, aki vagy. És az, hogy ha épp nem vagy jól, nem jelenti azt, hogy ne lennél elég jó. 

Tudom, hogy azt hiszed, kevés vagy ahhoz, hogy előre lépj, azonban hidd el, hogy minden egyes nappal, minden egyes perccel egyre több és több leszel. Mindig fejlődsz, jobb leszel és hiába gondolod, hogy nem vagy elég jó, tudd, hogy egyre jobb és jobb leszel abban, amit csinálsz és abban, ahogy élsz.

Ha valaki már nem része az életednek, az nem azt jelenti, hogy veled van a baj, csupán azt, hogy az utatok már nem egy irányba vezet. Légy neki hálás azért, amit egymásnak adtatok és hidd el, hogy a saját utadon mindig azokkal találkozol és azok sétálnak veled, akik a legjobbak számodra.

Tudd, hogy lehet rossz napod, lehetsz szomorú, sírhatsz, ehetsz csokit este, ha úgy tartja kedved és nézhetsz ’egészcsomagzsebkendőttelesírós’ filmeket. Hiszen ki más tudná jobban, hogy te épp mitől érzed magad jól?

Mindenben jó vagy, amit épp csinálsz, nem tudod elrontani, egyedi vagy, különleges, hiszen belőled csak egy van. Ez a te életed. Higgy magadban, a megérzéseidben, a képességeidben és tudd, hogy én mindig itt leszek veled és neked.

Szeretlek,

Én

– P.R. –

Legfrissebb bejegyzéseink

Kövess minket a social médiában is!