Költözés és változás – tapasztalatok egy hónap után

Kicsit több, mint egy hónapja költöztem vissza egy év után életem régi színterére, Székesfehérvárra. És hogy mik a tapasztalataim változás terén? Lássuk! 

Igazából nem is tudom, hol kezdjem, mert azt hiszem, a változás még azelőtt elindult, hogy egyáltalán visszaköltöztem volna. Az egy év alatt rengeteg ember (nem tudok szebb szót rá) lemorzsolódott rólam és kilépett az életemből, az igazi kapcsolódásaim viszont persze megmaradtak. 

Az egy hónap alatt több, mint elég impulzus ért – volt pár nap, amikor kicsit sok is volt a távol töltött egy év után ennyi emberrel találkozni és ennyi helyre elmenni. 

Imádtam visszamenni a régi munkahelyemre immár más minőségben, külsős dolgozóként, ’szerelemből’, és közben arra is rájöttem, hogy a sok dolog nagy része, amiért saját magamat hibáztattam annak idején, csupán illúzió volt, önutálat és hibakereső üzemmód. De amikor látod azt, hogy gyakorlatilag semmi nem változott, sőt még rosszabb lett, rájössz, hogy te mindent megtettél és végre abbahagyhatod az önostorozást. 

Imádtam, hogy végre ki mertem lépni a fényre – ha nem is teljesen – és eljutottam odáig, hogy beüljek egy stúdióba egy mikrofon mögé és beszéljek arról, aki vagyok, ahogyan élek, ahogyan látom a világot, az embereket. Azt hiszem, ez elég nagy lépés, pláne, hogy végre azt is elhiszem, hogy vannak olyanok, akiket ez érdekel. És ha már egy embernek segíteni tudok azzal, aki vagyok, már nyertem. 

Mióta visszajöttem, kiléptem a klasszikus értelemben vett alkalmazotti létből, nincs kötött munkaidőm, amivel néha könnyebben, néha nehezebben vagyok. Nagy váltás ez egy hónap alatt és néha nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok megugrani a következő szintet, az idővel, vagyis inkább az időbeosztással egy kicsit hadilábon állok, úgyhogy most éppen az a nagy projektem. Sajnos olyan is van, amire nincs időm, pedig vannak szerelemmunkáim, amikkel jó lenne haladni, úgyhogy azt mondhatom, ha az idővel rendbe jövök és ledobom a ’mostazonnalmegkellcsinálni’, mert ’jajjmitfognakszólni’ parámat, akkor semmi gond nem lesz. 

Amikor ez az írás készül, akkor épp a fehérvári színház díszpáholyában ülök és a szombati premier főpróbái szolgáltatják a zenei aláfestést a munkámhoz. Úgyhogy azt gondolom, igazán elégedett lehetek azzal, ahogyan most élek és hálás lehetek azokért az emberekért, akik az életem részei. 

És ha megkérdezem magamtól, mi az, amit leginkább megtanultam ezalatt az egy hónap alatt, az az, hogy hálás lehetek. 

Hálás az életért, a napokért, a munkáért, az emberekért, a lehetőségekért, a megoldásokért és végre azt mondhatom, hálás vagyok magamért. Mert bár vannak kiborulós, sírós, nehezebb napok, – kinek nincs? – annyi értékes pillanat van az életemben, annyi mindenre vagyok képes, amit soha nem hittem volna magamról, hogy hálás lehetek azért, aki vagyok. Mert én én vagyok.

• P.R. •